top of page

Lehull a fátyol a tömeg és tehetetlenség rejtélyeiről

Az eddig megjelent két kötetemre alapozva határozottan ki merem jelenteni, hogy Univerzumunk szerkezete alapvetően 2 „részecskéből” (azaz két ellentétes, tovább nem bontható elemi töltésből) és 1 erőből áll, és mindössze egyetlen alapvető törvényszerűség „biztosítja” működését. Következésképpen a tömeget és a tehetetlenséget is ezek okozzák. Hogy mégis mi módon, azt ebből a kötetből tudhatjuk meg lépésről-lépésre. 

A kötet - többek között - röviden foglalkozik az energiaburok kérdésével is, mivel ma már nem tagadható le, hogy vannak olyan jelenségek, melyekkel ugyan a fizika ma még nem tud mit kezdeni, azonban számos ezotériával és egyéb mágikus titkokkal foglalkozó emberek tapasztalatai és/vagy állításai alapján valaminek kell lennie, amiről ma még senki sem tudja, hogy az micsoda. Nos, az én elméletrendszerem e kérdésekre is adhat logikus magyarázatot, melyet elfogadni ugyan nem kell, de azért elolvasni érdemes.

A kötet letöltéséhez katt a gombra

bottom of page